Pécsinger Szőlőbirtok
Családunk évtizedek óta foglalkozik szőlőműveléssel és borkészítéssel a Pannonhalmi Borvidék legkiválóbb dűlőin. Ültetvényeink a tényői, a győrszemerei és a győrújbaráti dombokon laknak.
A már messziről feltűnő, Ekler Dezső, Ybl-díjas építész által tervezett pincészetünk a Báródombon áll. A családi legendárium szerint amikor több mint 20 évvel ezelőtt a pincészetet alapító idősebb Pécsinger János kisfiával a Báródombon szánkózott, megígérte a kis Jánoskának, hogy egyszer házat épít neki a területre. A fiú felnőtt, a ház megépült, ám igaz, hogy nem lakóépület, hanem szőlőfeldolgozó lett belőle, ahol a pasztőröző eljárással készülő gyümölcslevek mellett reduktív és hordós érlelésű borok is készülnek.
Az alapító agrármérnök apa megértette az idők szavát, s ma már inkább fia neve és tevékenysége fémjelzi a borászatot. A jól kipróbált, hordós technológia helyét pedig átvette az acéltartályos reduktív eljárás, illetve az ezzel kombinált fahordós érlelés. Az így készült borok üdébbek, frissebbek, élénkebb illat-, íz- és zamatvilággal rendelkeznek, ahogy mi mondjuk, magukban hordozzák a napfény ízét, a nyári szerelmet.
Családunk összesen mintegy 50 hektáron foglalkozik szőlőtermesztéssel, a mennyiségét tekintve mindenképpen zászlóshajónak számító olaszrizling mellett pinot blanc, királyleányka, cserszegi fűszeres, rajnai rizling, irsai olivér és sauvignon blanc adja fehér szőlőink legjavát, amit a merlot, pinot noir és a cabernet franc kék szőlő sor színesít.






