Adatkezelési szabályzat

B) Rendelkezésre bocsátandó információk, ha a személyes adatokat nem az érintettől szerezték
meg
Ha a személyes adatokat nem az érintettől szerezték meg, az adatkezelő az érintett
rendelkezésére bocsátja a következő információkat:
a) az adatkezelőnek és – ha van ilyen – az adatkezelő képviselőjének a kiléte és elérhetőségei;
b) az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei, ha van ilyen;
c) a személyes adatok tervezett kezelésének célja, valamint az adatkezelés jogalapja;
d) az érintett személyes adatok kategóriái;
e) a személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái, ha van ilyen;
f) adott esetben annak ténye, hogy az adatkezelő valamely harmadik országbeli címzett vagy
valamely nemzetközi szervezet részére kívánja továbbítani a személyes adatokat, továbbá a
Bizottság megfelelőségi határozatának léte vagy annak hiánya, vagy a Rendelet 46. cikkben, a
47. cikkben vagy a 49. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében említett adattovábbítás
esetén a megfelelő és alkalmas garanciák megjelölése, valamint az ezek másolatának
megszerzésére szolgáló módokra vagy az elérhetőségükre való hivatkozás.
Az 1. pontban említett információk mellett az adatkezelő az érintett rendelkezésére bocsátja az
érintettre nézve tisztességes és átlátható adatkezelés biztosításához szükséges következő
kiegészítő információkat:
a) a személyes adatok tárolásának időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam
meghatározásának szempontjai;
b) ha az adatkezelés a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének f) pontján (jogos érdek) alapul, az
adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdekeiről;
c) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz
való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat a
személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való joga;
d) a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontján (az érintett hozzájárulása) vagy a 9. cikk (2)
bekezdésének a) pontján (az érintett hozzájárulása) alapuló adatkezelés esetén a hozzájárulás
bármely időpontban való visszavonásához való jog, amely nem érinti a visszavonás előtt a
hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
e) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
f) a személyes adatok forrása és adott esetben az, hogy az adatok nyilvánosan hozzáférhető
forrásokból származnak-e; és
g) a Rendelet 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye,
ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára ésc) az érintett a Rendelet cikk (1) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs
elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a 21. cikk (2) bekezdése
alapján tiltakozik az adatkezelés ellen;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi
kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére a Rendelet 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs
társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az előbbi 1. pont értelmében azt
törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével
megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak
érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő Adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte
tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának,
illetve másodpéldányának törlését.
Az 1. és 2. pont nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog
szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi
jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c) a Rendelet cikk (2) bekezdése h) és i) pontjának, valamint a 9. cikk (3) bekezdésének
megfelelően a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d) a Rendelet cikk (1) bekezdésével összhangban a közérdekű archiválás céljából, tudományos
és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az 1. pontban említett jog
valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
(Rendelet 17. cikk)
Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak
valamelyike teljesül:
a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra
vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok
pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok
felhasználásának korlátozását;c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az
érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) az érintett a Rendelet 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen; ez
esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az
Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés az 1. pont alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás
kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme
érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
Az Adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére az 1. pont alapján korlátozták az adatkezelést, az
adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
(Rendelet 18. cikk)
Az adathordozhatósághoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy Adatkezelő rendelkezésére bocsátott
személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja,
továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa anélkül,
hogy ezt akadályozná az az Adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére
bocsátotta, ha:
a) az adatkezelés a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 9. cikk (2) bekezdésének
a) pontja szerinti hozzájáruláson, vagy a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti szerződésen
alapul; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.
Az adatok hordozhatóságához való jog 1. pont szerinti gyakorlása során az érintett jogosult arra,
hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok Adatkezelők közötti
közvetlen továbbítását.
E jog jog gyakorlása nem sértheti a Rendelet 17. cikkét. Az említett jog nem alkalmazandó
abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi
jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges.
Az 1. pontban említett jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.
(Rendelet 20. cikk)
A tiltakozáshoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon
személyes adatainak a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének e) pontján (az adatkezelés közérdekű
vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat
végrehajtásához szükséges) vagy f) pontján (az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik
fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges) alapuló kezelése ellen, ideértve az említettrendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat
nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan
kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel,
jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult
arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése
ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése
ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
Az 1. és 2. pontokban említett jogra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során
kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és
minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.
Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a
2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon
alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.
Ha a személyes adatok kezelésére a Rendelet 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően
tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult
arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes
adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása
érdekében van szükség.
(Rendelet 21. cikk)
Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást
Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen
– ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt
hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
Az 1. pont nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:
a) az érintett és az Adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében
szükséges;
b) meghozatalát az Adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé,
amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló
megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.
A 2. pont a) és c) pontjában említett esetekben az Adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket
tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az
érintettnek legalább azt a jogát, hogy az Adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen,
álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.A 2. pontban említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatoknak a Rendelet 9. cikk (1)
bekezdésében említett különleges kategóriáin, kivéve, ha a 9. cikk (2) bekezdésének a) vagy g)
pontja alkalmazandó, és az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme
érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.
(Rendelet 22. cikk)
Korlátozások
Az Adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási
intézkedésekkel korlátozhatja a Rendelet 12–22. cikkben és a 34. cikkben foglalt, valamint a
12–22. cikkben meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel összhangban lévő rendelkezései
tekintetében az 5. cikkben foglalt jogok és kötelezettségek hatályát, ha a korlátozás tiszteletben
tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát, valamint az alábbiak védelméhez
szükséges és arányos intézkedés egy demokratikus társadalomban:
a) nemzetbiztonság;
b) honvédelem;
c) közbiztonság;
d) bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése vagy a vádeljárás lefolytatása, illetve
büntetőjogi szankciók végrehajtása, beleértve a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel
szembeni védelmet és e veszélyek megelőzését;
e) az Unió vagy valamely tagállam egyéb fontos, általános közérdekű célkitűzései, különösen
az Unió vagy valamely tagállam fontos gazdasági vagy pénzügyi érdeke, beleértve a monetáris,
a költségvetési és az adózási kérdéseket, a népegészségügyet és a szociális biztonságot;
f) a bírói függetlenség és a bírósági eljárások védelme;
g) a szabályozott foglalkozások esetében az etikai vétségek megelőzése, kivizsgálása,
felderítése és az ezekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;
h) az a)–e) és a g) pontban említett esetekben – akár alkalmanként – a közhatalmi feladatok
ellátásához kapcsolódó ellenőrzési, vizsgálati vagy szabályozási tevékenység;
i) az érintett védelme vagy mások jogainak és szabadságainak védelme;
j) polgári jogi követelések érvényesítése.
Az 1. pontban említett jogalkotási intézkedések adott esetben részletes rendelkezéseket
tartalmaznak legalább:
a) az adatkezelés céljaira vagy az adatkezelés kategóriáira,
b) a személyes adatok kategóriáira,
c) a bevezetett korlátozások hatályára,d) a visszaélésre, illetve a jogosulatlan hozzáférésre vagy továbbítás megakadályozását célzó
garanciákra,
e) az Adatkezelő meghatározására vagy az Adatkezelők kategóriáinak meghatározására,
f) az adattárolás időtartamára, valamint az alkalmazandó garanciákra, figyelembe véve az
adatkezelés vagy az adatkezelési kategóriák jellegét, hatályát és céljait,
g) az érintettek jogait és szabadságait érintő kockázatokra, és
h) az érintettek arra vonatkozó jogára, hogy tájékoztatást kapjanak a korlátozásról, kivéve, ha
ez hátrányosan befolyásolhatja a korlátozás célját.
(Rendelet 23. cikk)
Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek
jogaira és szabadságaira nézve, az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az
érintettet az adatvédelmi incidensről.
Az 1. pontban említett, az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően
ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell legalább a Rendelet 33. cikk (3)
bekezdésének b), c) és d) pontjában említett információkat és intézkedéseket.
Az érintettet nem kell az 1. pontban említettek szerint tájékoztatni, ha a következő feltételek
bármelyike teljesül:
a) az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és
ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták,
különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a
személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára
értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
b) az Adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek
biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, az 1. pontban említett magas
kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
c) a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket
nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell
hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
Ha az Adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti
hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas
kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását, vagy megállapíthatja a 3. pontban
említett feltételek valamelyikének teljesülését.
(Rendelet 34. cikk)
A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jogAz egyéb közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult
arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye,
a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett
megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti e rendeletet.
Az a felügyeleti hatóság, amelyhez a panaszt benyújtották, köteles tájékoztatni az ügyfelet a
panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről és annak eredményéről, ideértve azt is, hogy a
Rendelet 78. cikk alapján az ügyfél jogosult bírósági jogorvoslattal élni.
A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog
Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden
természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá
vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.
Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden
érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha a Rendelet 55. vagy 56. cikk alapján
illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem
tájékoztatja az érintettet a 77. cikk alapján benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási
fejleményekről vagy annak eredményéről.
A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam
bírósága előtt kell megindítani.
Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az
egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést
hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.
(Rendelet 78. cikk)
Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz
való jog
A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a
felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, Rendelet 77. cikk szerinti jog – sérelme
nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a
személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e
rendelet szerinti jogait.
Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az
adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen
eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is,
kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében
eljáró közhatalmi szerve.
VIII. FEJEZET
AZ ÉRINTETT KÉRELMÉNEK ELŐTERJESZTÉSE, AZ
ADATKEZELŐ INTÉZKEDÉSEIAz Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől
számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a jogai gyakorlására irányuló kérelme
nyomán hozott intézkedésekről.
Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő
további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő a
késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül
tájékoztatja az érintettet.
Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint
elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
Ha az Adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de
legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az
intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely
felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Az Adatkezelő a Rendelet 13. és 14. cikk szerinti információkat és az érintett jogairól szóló
tájékoztatást (Rendelt 15-22. és 34. cikk) és intézkedést díjmentesen biztosítja. Ha az érintett
kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az
Adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés
meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
a) 6.350,-Ft összegű díjat számíthat fel, vagy
b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az Adatkezelőt
terheli.
Ha az Adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó természetes személy
kilétével kapcsolatban, további, az érintett személyazonosságának megerősítéséhez szükséges
információk nyújtását kérheti.
Pécsinger János e.v. – 2026
Kapcsolódó dokumentumok
• Adatkezelési tájékoztató
• Hozzájáruló nyilatkozat jogi személy szerződő partnerek természetes személy
képviselőinek elérhetőségi adati kezeléséhez
• Adatkezelési szabályzat
• Általános szerződési feltételek
Edit Adatkezelési tájékoztató
Pécsinger SzőlőbirtokCím: 9081 Győrújbarát, Szőlődomb u. 1.
Telefon: +36 20 363 5575
E-mail: marketing@pecsinger.hu